Kik a Freelancerek, Startupperek, Neonomádok?

2019 jún. 21

Freelancer, Startupper, Neonomád

Ezt a három szót manapság sűrűn olvasom, mert egyre méllyebbre és méllyebbre ásom magam a közösségi irodák és célközönségük világába. Nézzük meg mit jelentenek!

  • Freelancer

A freelancerek, magyarul szabadúszók, olyan munkavállalók, akik nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként, megbízási szerződésekkel dolgoznak. Idejüket maguk osztják be, maguk menedzselik és oldják megy a projekteket.

Jellemzően programozókra, webdesigner-ekre szokták használni. Ezen a területen az országhatárokat is könnyebb átlépni. Számos közvetítő cég teremt kapcsolatot külföldi programozó cégek és hazai freelancerek között.

  • Startupper

Startupperek a startup vállalkozások vezetői, akik olyan innovatív ötlettel állnak elő, melyek a vállalkozás indításakor már pár éven belül borítékolt hatalmas sikerrel kecsegtetnek.

Jellemzően a nemzetközi piac egy-egy piaci rését tömik be, úgy, hogy sokszor a valós igény addig még meg sem fogalmazódott, de ahogy a startup vállalkozások megjelennek, a felhasználói igények robbanásszerűen megugranak.

Ilyen Mark Zuckerberg Facebook-ja, és Árvai Péter Prezi-je is.

  • Neonomád

A három közül talán ez a legérdekesebb. Hogy pontosan megértsük mit jelent ez a szó, nézzük meg mit ír mindent tudó Wikink:

“A neonomád egy munkamódszer (némely esetben életforma) illetve ezt a munkamódszert követő társadalmi csoport tagja. A neonomádok (jellemzően szellemi szabadfoglalkozású) munkájukat nem fix helyen végzik, hanem főleg kávézókban, éttermekben vagy más helyeken dolgoznak laptop és Wifi-s internetkapcsolat segítségével.” (forrás: Wikipédia)

De érdekes megnéznünk a nomád szó értelmezését is. A következő megfogalmazást olvashatjuk kicsit módosított kulcsszavakkal a modern társadalmi nomádokra vonatkozóan:

“A nomadizmus … olyan társadalmi, gazdasági életforma, amelynek gyakorlói, a nomádok a háziállatokat munkájukat szabadon legeltetve tenyésztik végzik” (forrás: Wikipédia)

“A tipikus neonomád önálló szellemi munkát végez, amihez csak hordozható számítógépére van szüksége.” (forrás: Wikipédia)

Magadra ismertél? Én igen…

Na és itt jön képbe a közösségi iroda, amin belül én most, mint közösségi munkahelyre – coworking – szeretnék koncentrálni. A kiadó iroda funkció gondolom egyértelmű, irodánk bérelhető tárgyalásokra, coachingokra, workshopokra, oktatásokra, stb…

Budapesten és a vidéki nagyvárosokban már számos közösségi iroda ad otthont a fent említett „neo-népek” (freelancerek, startupperek, neonomádok) gyülekezési, munkavégzési helyének. A legnagyobbak például Budapesten a KAPTÁR, LOFFICE vagy Debrecenben a Debrecen HUB.

Vácon pedig vagyunk mi:

A munkahely terének szabadsága nem mindig jelent előnyt. Nem? Nem bizony… Voltál már úgy, hogy zavaró tényezők miatt nehezen tudtál koncentrálni a munkára?

De biztos akarod!

 A közösségi munkahely egy olyan tér, iroda, szoba, lakás, vagy amit erre a célra használunk, ahol egymástól független munkát végezhetünk, de együtt, a közösség hajtó erejével. Ha látod, hogy mások is dolgoznak körülötted, a körülmények is nyugodtak, te is hatékonyabb munkát tudsz végezni!

Ráadásul nincs a másik szobában az ágyad, hogy 10 percenként megpihenj, nincs ott a tévé, hogy előtte felejtsd magad, nincsenek körülötted önfeledten társalgó, kávézgató emberek, míg te vért ízzadva próbálsz koncentrálni a feladataidra. Ezt adja Neked a közösségi munkahely – coworking -, hogy a munkád hatékonyabban végezd!

Kövess bennünket facebookon is, és légy te is részese a közösségnek!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a hírlevelünkhöz, hogy értesülj a legfrisebb hírekről, újdonságokról.

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre! Köszönöm.